offshore cégek, szigoritások

A 2010-es adójavaslatok között "soha nem látott szigorúságú" intézkedések lesznek az offshore cégekkel szemben - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben Szijjártó Péter (Fidesz) azonnali kérdésére válaszolva.

Bajnai Gordon közölte, az intézkedésekkel a külföldön, a magyarországinál jóval alacsonyabb adózású helyeken keletkező profitot és vagyonokat is bevonják a magyar adózási körbe. Hozzátette: megadóztatják azokat is, akik más országban akarják megfizetni a jövedelmük után az adót. Szerinte minden cégvezetőnek az a törekvése, hogy lehetőségeihez képest a legmagasabb profitot érje el, ezért nehéz kárhoztatni azokat a vezetőket, akik élve az európai uniós tagságból adódó lehetőséggel a legkedvezőbb adózású helyen alapítanak cégeket.

Megjegyezte
, az állam jól tette volna, ha korábban lép ebben az ügyben. Aki magánvállalatot vezet annak az a dolga, hogy a lehető legmagasabb profitot érje el, de ha ez az ember állami funkcióba kerül, akkor ott az a dolga, hogy az állam érdekében lépjen fel és az állam bevételeit maximalizálja.

Elmondta, hogy a kormány feladata az is, hogy minél alacsonyabb legyen Magyarországon az adózás, mert így annál kevésbé ösztönzik a jövedelmek külföldre vitelét.

Szijjártó Péter szerint az adóelkerülés nemzeti sporttá vált Magyarországon, több vállalkozás is offshore cégeket alapított, illetve ilyen cégeken keresztül mentette ki a pénzét. "Offshore cégek ügyében az ön kormányának több tagja is nyilvánvalóan komoly szakértelemre és tapasztalatra tett szert" - fogalmazott. Közölte, hogy a cégjegyzék szerint Bajnai Gordon két esetben is szerepelt ciprusi bejegyezésű cégek kézbesítési megbízottjaként, míg Oszkó Péter pénzügyminiszter egy olyan cég éléről érkezett a kormányba, amelynek tulajdonosa szintén Cipruson bejegyzett. Az államtól, az állam vezetőitől a magyar állampolgárok joggal várják el, hogy olyan emberek legyenek, akik az állam érdekeit képviselik. Kérdés, hogy ezek az emberek hogyan számíthatnak önökre ebben az ügyben, ha kormányának több tagja is a másik oldalon állt ebben a kérdésben - tudakolta Bajnai Gordontól.

 


 

Könyvelés, adótanácsadás, bérszámfejtés

könyvelés olcsónkönyvelés csepelkönyvelés csepelikönyvelés!könyvelés,könyvelése,Könyvelési,könyvelési iroda,könyveléssel,Könyvelő,Könyvelő Iroda,Könyvelő Iroda Bt.Könyvelő iroda,iroda,irodákkönyvelő kftkönyvelő,Irodakönyvelői,könyvelői apeh képviselet,könyvelői apeh képviselet,Könyvelőiroda,könyvelők,könyvvezetés,könyvelés,adótanácsadás,adóbevallás elkészítése,kettős könyvelés,bérszámfejtés,bizonylatok készítése,teljeskörű könyvelői szolgáltatás,bérszámfejtés,számviteli szolgáltatás,ügyviteli szolgáltatások,BT-k,KFT-k,bt könyvelés,kft könyvelés,bérelszámolás,statisztikai adatszolgáltatás,bérügyintézés,könyvelés - teljeskörű könyvelés,bérszámfejtés,irodai szolgáltatások,bevallások készítése,Könyvelés egyéni vállalkozók részére,Munkaadók számára teljeskörű bérszámfejtés,munkaügyi és TB feladatok ellátása,adatrögzítés,adóbevallás,adóbevallás benyújtás,adóbevallás készítés,
adóbevallás pótlás, adóelszámolás,bevételi nyilvántartás,bér,bérszámolás,bérelszámoló, bérkönyvelés,bérszámfejtés,bérszámfejtés pótlás,egyéni adóbevallás,könyvelés cégeknek,NYENYI bevallás,számítógépes könyvelés,személyi jövedelemadó,SZJA bevallás,SZJA ügyintézés,vállalkozás adóbevallása,vállalkozás indítás,vállalkozás,könyvelés,Minden hozott ügyfél után 5% kedvezmény! Könyvelés olcsón!,mérlegképes könyvelés,távkönyvelés,visszamenőleg könyvelés,bizonylatok készítése,adókötelezettség kiszámítása magánszemélyek SZJA bevallás készítése,könyvelés,könyvelő,bevallások,regisztrált mérlegképes könyvelő,számlarend,számviteli politika

 

Hírdetés

Ez az Ön hírdetésének a helye! Ezen a felületeken hírdetéseket lehet megjelentetni.

Esetleges kérdésével, forduljon bizalommal hozzánk.

AJÁNLATKÉRÉS

Hírdetés

Ez az Ön hírdetésének a helye! Ezen a felületeken hírdetéseket lehet megjelentetni.

Esetleges kérdésével, forduljon bizalommal hozzánk.

AJÁNLATKÉRÉS