Az egészségügyi szolgáltatási járulék változásai

2009.május 11

Az APEH részletes tájékoztatást tett közzé az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetésével kapcsolatos 2009-es változásokról, amelyek főként a kiegészítő tevékenységet folytatókat érintik.

Az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak köre kibővült azokkal a személyekkel, akik rendelkezésre állási támogatásban részesülnek. De bekerültek azok a nagykorú magyar állampolgárok is, akik alapfokú oktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében folytatnak tanulmányokat. Egészségügyi szolgáltatásra jogosultak továbbá nemcsak a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező kiskorú személyek, hanem magyar állampolgár esetén a tartózkodási hellyel rendelkező kiskorúak is.

2009. január 1-jével az egészségügyi szolgáltatási járulék összege havi 4500 forintra, illetve napi 150 forintra emelkedett. A módosítás kiterjed a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozókra, illetve a kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozókra is.

Belföldinek kell tekinteni többek között az országban bejelentett lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárt. Ebből következően, a bejelentett lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár akkor is köteles lesz egészségügyi szolgáltatási járulék fizetni, ha munkavégzés, vagy tanulás céljából harmadik államba megy (például USA). Az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésének kötelezettsége nem vonatkozik ugyanakkor arra a belföldinek minősülő személyre, aki EGT tagállam, Svájc, vagy a Magyar Köztársasággal kötött kétoldalú szociális biztonsági egyezményben részes más állam joga szerint biztosított.

A kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozások esetében új szabály van arra az esetre, ha a az érintett több vállalkozásban is közreműködik. Tavaly év végéig, ha a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozó több vállalkozásban is személyesen közreműködött, a fix összegű egészségügyi szolgáltatási járulékot valamennyi vállalkozásában meg kellett fizetnie. Január 1-jétől alapvető módosulás, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot ilyenkor is csak egyszer kell megfizetni (ha a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozó több vállalkozásban személyesen közreműködik). Ha az egyéni vállalkozó egyidejűleg társas vállalkozó is, az egészségügyi szolgáltatási járulékot egyéni vállalkozóként kell megfizetnie. Amennyiben a társas vállalkozó több vállalkozásban végez munkát, január 31-éig az adóév egészére vonatkozóan nyilatkozik a társas vállalkozásoknak arról, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot melyik társas vállalkozás fizeti meg utána. Az egyéni vállalkozó január 31-éig a társas vállalkozásnak tett nyilatkozata alapján az adóév egészére választhatja, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a társas vállalkozás - több társas vállalkozásban fennálló tagsági jogviszony esetén a választása szerinti vállalkozás - fizeti meg utána. Tehát főszabályként az egészségügyi szolgáltatási járulékot a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozónak kell megfizetni, azonban lehetősége nyílik arra, hogy nyilatkozata alapján a járulékot a társas vállalkozás fizesse meg.

 

 

 


 

Könyvelés, adótanácsadás, bérszámfejtés

könyvelés olcsónkönyvelés csepelkönyvelés csepelikönyvelés!könyvelés,könyvelése,Könyvelési,könyvelési iroda,könyveléssel,Könyvelő,Könyvelő Iroda,Könyvelő Iroda Bt.Könyvelő iroda,iroda,irodákkönyvelő kftkönyvelő,Irodakönyvelői,könyvelői apeh képviselet,könyvelői apeh képviselet,Könyvelőiroda,könyvelők,könyvvezetés,könyvelés,adótanácsadás,adóbevallás elkészítése,kettős könyvelés,bérszámfejtés,bizonylatok készítése,teljeskörű könyvelői szolgáltatás,bérszámfejtés,számviteli szolgáltatás,ügyviteli szolgáltatások,BT-k,KFT-k,bt könyvelés,kft könyvelés,bérelszámolás,statisztikai adatszolgáltatás,bérügyintézés,könyvelés - teljeskörű könyvelés,bérszámfejtés,irodai szolgáltatások,bevallások készítése,Könyvelés egyéni vállalkozók részére,Munkaadók számára teljeskörű bérszámfejtés,munkaügyi és TB feladatok ellátása,adatrögzítés,adóbevallás,adóbevallás benyújtás,adóbevallás készítés,
adóbevallás pótlás, adóelszámolás,bevételi nyilvántartás,bér,bérszámolás,bérelszámoló, bérkönyvelés,bérszámfejtés,bérszámfejtés pótlás,egyéni adóbevallás,könyvelés cégeknek,NYENYI bevallás,számítógépes könyvelés,személyi jövedelemadó,SZJA bevallás,SZJA ügyintézés,vállalkozás adóbevallása,vállalkozás indítás,vállalkozás,könyvelés,Minden hozott ügyfél után 5% kedvezmény! Könyvelés olcsón!,mérlegképes könyvelés,távkönyvelés,visszamenőleg könyvelés,bizonylatok készítése,adókötelezettség kiszámítása magánszemélyek SZJA bevallás készítése,könyvelés,könyvelő,bevallások,regisztrált mérlegképes könyvelő,számlarend,számviteli politika

 

Hírdetés

Ez az Ön hírdetésének a helye! Ezen a felületeken hírdetéseket lehet megjelentetni.

Esetleges kérdésével, forduljon bizalommal hozzánk.

AJÁNLATKÉRÉS

Hírdetés

Ez az Ön hírdetésének a helye! Ezen a felületeken hírdetéseket lehet megjelentetni.

Esetleges kérdésével, forduljon bizalommal hozzánk.

AJÁNLATKÉRÉS